A három éves ikrekkel, Annával és Ákossal elindulunk Balatonföldvárra. Andi az ikrek mellé, két oldalra, a kocsiablakokra napfogót szerel - az egyik halálfejes, a másik hercegnő mintás. Anna felháborodva veszi tudomásul, hogy Ákos kapta a halálfejeset - ő, Anna meg csak a hercegnőset. Hisztisen csapkodja magát a hátsó ülésen, és így önti szavakba elégedetlenségét: "Mama, mama, inkább a halált! Inkább a halált akarom! Mama, mama, inkább a halált!" Mire Andi: "Na, Ákoska, odaadod Annácskának a halált?"
Naplementét nézünk Rékával, én csinálok pár fotót rólunk és a naplementéről. Ez még Réka internetellenes korszaka volt, amikor nem értette, hogy kik és miért írnak e-mailt. (Ekkortájt hangzott el ez az örökzöld mondása is: „De hát ki ír manapság e-mailt???”) Miután elkattintok pár fotót, Réka:
- De most nem mehetsz be a házba, hogy egyből feltedd a Facebookra, és betagelj.
- De ha lemegy a Nap, utána rögtön bemegyek tagelni.
- Nem. Akkor az elmúlásról fogunk elmélkedni.
Valaki: Réka az angyal.
Ákos: Mi MÉG ördögök vagyunk.
Valaki: Mit csinálsz, Ákos?
Ákos: Tönkreteszem.
Valamelyik iker: Nem lehet irigykedni, Réka. Itt minden közös.
Valaki az egyik gyereknek: Ha ezt mind megeszed, nagy hasad lesz.
Iker: Igen, mint neked.
Én: Ma csütörtök van, tudod, Ákos?
Ákos: Igen.
Én: És holnap mi lesz?
Ákos: Péntek.
Én: És tegnap mi volt?
Ákos: Fagyizás.
Réka néha elragadtatja magát, és harapdálja az ikreket. Így magyarázza ezt a hobbiját:
- De mit csináljak, ha egyszer a szüleik nem rágogatják őket! Valakinek csak kell.
Valaki: Anna, miért döntötted össze a házat?
Anna egy legóbábura mutatva: Mert neki nem tetszett.
Anna elszalad a Balaton felé, Réka ijedten kiabál utána.
Ákos: Majd én utána megyek, ne félj, Réka!
Valamelyik iker: Lekváros pizzát főztem és fagyipörköltet.
Az a nagy kérdés merül fel, hogy hány bábu lakjon a legóházban.
Én: Lakjon ez az egy piros.
Anna: De akkor nem tudnak beszélgetni.
Én: Akkor az a piros meg ez a kék.
Anna: De akkor nem tudnak táncolni.
Én: Akkor a piros, a kék meg a zöld.
Anna: De akkor nem tud barátkozni a piros a sárgával.
Rékából ezen a ponton előtör az angol nyelvtanár és drámapedagógus: Van egy angol mondás. „Two is a company, three is a crowd.”
Réka mond valami sztorit nekem, amiben szerepel a "csatorna” szó. Én valamiért nagyon bamba képet vágok, ezért Réka megkérdezi:
- Ugye, tudod, mi az a csatorna?
Ezen kinevetgéljük magunkat, majd másnap reggel Ákos engem kér meg, hogy kísérjem el a vécére. Amikor Ákos már a vécén csücsül, én kicsit aggódom, mert olyan kicsi a gyerek, és olyan nagy a vécé, és én nem vagyok hozzászokva a gyerekvécérekíséréshez:
- Ákos, nem esel bele a vécébe?
- Nem esem bele. Kapaszkodom a szélébe. Ha meg beleesem, akkor elmegyek a csatornáig.
Réka pontosan ebben a pillanatban jelenik meg a vécéajtóban, és lecsapja a magas labdát:
- Látod, Ákos tudja, mi az a csatorna.
Anna már jó ideje rosszalkodik. Andi kissé megelégeli.
Andi: Anna, szerinted tízes skálán mennyire vagy idegesítő?
Anna nagyon boldogan és elégedetten: Hetes!!!
Épp jegyzetelem fel egy fecnire a poénokat. Erre Anna: Írsz a Jézuskának? (Mindez júniusban.)
Reggel félkómában éppen teszem be a kontaktlencsémet, amikor Ákos beront a szobámba.
Ákos: Nem is tudtam, hogy a Balatonon is van ilyen. Sasadi úton is van.
Én: Igen, mert anyának is van kontaktlencséje. Nekem is van, mert rossz a szemem.
Ákos: Mindig???
Két felnőtt beszélget, már nem tudom kik:
- A gyerekeknek hogy cikáznak a fejükben a gondolatok!
- Nekünk is, csak az már senkit nem érdekel.
