Ötven körüli férfi a villamoson. Tudjátok, az a bolondos típus, akinek seggig érő copf lóg ki a művészkalapja alól, meg kereszt himbálódzik a bal fülében, és pofákat vágva tanakodik magában azon, hogy lyukasszon-e jegyet arra a két megállóra. Az én kezemben bedobozolt saláta és süti. Miután megbeszélte magával a megbeszélnivalókat, hozzám fordul kedvesen, nevetgélve:
- Gondoltam, megkérdezem, hogy ezt a sok finomságot nekem hoztad?
- Hát, ki kell hogy ábrándítsalak, de ezt most magamnak szántam. Tudom, önző vagyok, de ilyen az élet, néha csalódunk.
- Hát, gondoltam, megpróbálom. Annyi minden megtörténik az életben, ki tudja.
- Teljesen megértem, akár be is jöhetett volna.
- Na, talán majd legközelebb.
- Igen, igen.
- Ha megadod az e-mail címedet, küldök neked olyan névnapi köszöntőt, hogy ihaj.
- Á, köszi, nem.
- Persze, megértem. Szupertitkos e-mail-cím. Óvatos duhaj vagy. Biztos annyi vírust kaptál már e-mailben, hogy eleged van belőle. Megértem. És amúgy te valami modell vagy?
- Igen, persze, világhírű szupermodell. Nem ismertél fel??? Na, én leszállok.
- Akkor jó étvágyat a finomságokhoz.
- Kösz. További jó szórakozást!
- Köszönöm.
Leszállok a Mechwartnál, kicsit visszanézek a beszélgetőpartneremre, aki békésen ücsörög tovább. Majd az utolsó pillanatban felugrik, az ajtóhoz szalad, és leszáll, utána már vágódik be a villamosajtó. Majd elrohan a Mechwart liget irányába. Tényleg kevés megállót ment, és tényleg elkalandozott közben a figyelme.
