(Ez már nagyrészt szerepelt itt a blogon, csak kicsit kiegészítettem még.)
FOTÓK: http://www.ongo.hu/felhasznalok/ksziszo/galeriak
A hosszúra nyúlt, de abszurditásának köszönhetően semmiképpen nem unalmas utazás után másnap elvileg újult erővel vágunk neki Pristina város megtekintésének. Bár én Katalin heves hánykolódása, valamint heveny alvászavaraim következtében éberen töltöm az éjszakát, így az újult erő kifejezés enyhe túlzás. Katalin első éjszakai produkciója semmi ahhoz képest, hogy a második éjszakán konkrétan felpofoz engem, szolid hálótársát. Lekever egy nyaklevest, behúz egyet, aztán felébred, és udvariasan elnézést kér, majd egy másodperc múlva már megint beveri a szunyát. Én meg egyre éberebb leszek, és apróhirdetéseket fogalmazok magamban: "Újszerű állapotú, jó alvókát vásárolnék méltányos áron."
Az izgága alvótársakon kívül a tomboló hőség sem segít éppen a felfrissülésben. Amúgy az izgága alvótárs meg is mondta előre, hogy szerinte éghajlat szempontjából Pristina meg az egész Koszovóország egy katlan lesz, és való igaz, egy katlanban nyaralunk, ahol megreked a hőség, és tovább fárasztja a fáradt utazót. Hiába, Katalin most doktorált éghajlattudományokból (is).
És miután már ezerszer leírtam a Pristina nevet, gyorsan megjegyezném, hogy ezt az írásmódot teljesen önkényesen én magam fejlesztettem ki - tovább szaporítván ezzel a számos használatban lévőt. Ugyanis a városnak szerbül van cirill betűs neve meg ennek latin betűs átirata az 's' betűn kis „sapkával” (Приштина/Priština). Az albán nyelvközösség meg beilleszt a város nevébe még egy 'h' betűt (ha jól tudom, az albánban az ’sh’ ejtendő ’s’-nek), az 'a' helyett pedig 'e' szerepel két ponttal - úgy tűnik, ez az albán umlaut (Prishtinë). Mivel a sapkás 's' meg a kétpontos 'e' (ezt az ’ë’-t állítólag hangsúlytalan, rövid, mintegy nyögésszerű ’ö’-nek ejtik) begépelése bonyolult, önhatalmúlag magyarosítottam a városnevet. És így legalább nem foglalok állást sem a szerb, sem az albán írásmód mellett. (Hm, most látom, hogy az albánban elvileg „Prishtina” írásmód is létezik, de ez most már nem illik bele az elméletembe, úgyhogy felejtsük el gyorsan!)
Ha már az írásmódoknál tartunk, Szerbiát keresztülutazva igazolva láttam azt az információt, hogy mind a cirill, mind a latin írásmódot használják. A településnevek mindig ki voltak írva mindkétféleképpen, de a cégtáblák (frizér, abc, világítástechnika meg a többi) – nyilván a legmodernebb módi szerint - többnyire már latin betűkkel pöffeszkednek.
Koszovói emlékeim kicsit elhaványultak ezzel kapcsolatban, de ha jól rémlik, ott már sok helyen (pl. utcanevek) eltávolították a szerb feliratokat, hogy írmagjuk (szerbmagjuk) se maradjon. Bár a nyugdíj- meg egészségbiztosítási rendszert még nem sikerült megoldani –Nóra azt mondja, ezek jelenleg Koszovóban nemlétezőnek tekinthetők, hiszen a függetlenség előtt Belgrád hatáskörébe tartoztak –, de az átnevezést itt is gyorsan elintézték. Ahol mégis mind a két nyelven ki van írva valami (pl. Nóra munkahelyén a kocainfluenza terjedésének megakadályozását célzó intézkedések képes-szöveges tablója), ott első blikkre is nagyon jól el lehet dönteni, hogy melyik a sok „sapkás” betűt tartalmazó, latin betűkre átírt szerb, és melyik az "e" betűt előszeretettel két ponttal megkoronázó albán, amely az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozik ugyan, de azon belül külön „csoportot” alkot egymagában, közelebbi rokonságban nem áll más indoeurópai nyelvekkel, pontos eredete tisztázatlan. Ha belekukkantunk egy albán nyelvkönyvbe, láthatjuk, hogy a főnév- és igeragozás majdnem olyan bonyodalmas táblázatokba van foglalva, mint egy külföldieket riogató magyar nyelvkönyv esetében. Az albán nyelv grammatikájának nagyon felületes (khm, kb. öt perc) átfutása során a legérdekesebb az volt, hogy a határozott névelőt ragként kapcsolják a főnevekhez, mintha pl. magyarul nem azt mondanánk, hogy "az asztal", hanem azt, hogy "asztalaz". Mindezt nyelvészeti fő-fő-főügyi szakértőnk, azaz én magam kutattam ki.
A nyelvészeti kitérő után lássuk végre Pristina nevezetességeit! Aki először jár itt, annak a legfőbb látnivaló nem más, mint maga a pristinai városkép. Haj, az a feledhetetlen pristinai városkép! Mit is mondhatnék róla? Leginkább a városrendezés és várostervezés hiánya jellemzi. Vagy talán ez lenne a spontán avagy organikus avagy szerves várostervezés/-rendezés, amikor a város úgy nő, ahogy neki tetszik, saját belső törvényei szerint, mint egy fa, bokor vagy egyéb élőlény? Mindenesetre ennek a bizarr élőlénynek, Pristinának a következő tulajdonságai ötlenek szembe első pillantásra:
- A legelegánsabb, éttermekkel teli utcán is ott éktelenkedő szeméthalmok (az Óperencián meg az Üveghegyen is túl, ahol a kurtafarkú kismalac túr), amelyek némi magyarázattal szolgálnak az előző este tapasztalt patkányinvációra.
- Az egymáshoz stílusban nem, térben viszont annál inkább illeszkedő épületek. Ugyanis szabad helyet nem igazán hagytak az épületek között. Például az az újépítésű, sokemeletes ház, ahol Nóra lakik, egy földszintes, régi kis családi ház köré épült. De úgy ám, hogy az újépítésű ház belső udvarát teljes mértékben kitölti a családi ház - nem is tudom, hol járnak ki vajon a családi ház lakói.
- A történelmi épületek szinte teljes hiánya, leszámítva néhány mecsetet és egy-két régebbi épületet, amelyek idetévedt idegenként feszengenek a zavarbaejtően kusza épületrengetegben.
- Az utcákon itt-ott felbukkanó székek vagy egyéb bútordarabok, amelyek nem kapcsolódnak senkihez és semmihez. Csak vannak, látszólag funkció nélkül. Mindenesetre tovább fokozzák a városkép délibábos valószerűtlenségét.
- Mindenütt félig lerombolt vagy félig felépített házak. Építkezések és por. Ha már egyszer porból lettünk és porrá leszünk, miért ne szippantanánk be a kettő közötti, rövid, átmeneti időben minél több port, ha már amúgy is a por emberlétünk kvintesszenciája? (Bár ezt a hozzáállást inkább egy keményen katolikus várostól várhatnánk el.) Pristina jó eséllyel pályázhatna az ’Európa legporosabb városa’ címre.
- Nyugati módi szerint dívik a graffiti, amely itt persze főként politikai témájú. Leggyakrabban a következő falfirkákat látjuk: „Jo negociata” és „Eulex UNMIK áthúzva”. Az első azt jelenti, hogy „Nem tárgyalunk” (igen, igen, „negociata” = „negotiations,”, hiába, az indoeurópai eredet mégis számít) - mármint hogy Koszovó nem akar egyezkedni saját jövőbeli státuszáról a nemzetközi missziókkal, pl. az Eulex-szel vagy az UNMIK-kal, akikkel a legfőbb problémájuk az, hogy semlegesek Koszovó státusza kérdésében: nem támogatják, de nem is ellenzik a függetlenségét, és nem foglalnak nyíltan állást Szerbia ellen - tudjuk meg politikai fő-fő-főügyi szakértőnktől, Nórától.
- Itt is divatos szakma lehet az ügyvédkedés. Ezernyi „avokat” feliratú cégtába – nem éppen bizalomgerjesztő épületeken.
- A Nóra munkahelyének (Nóra szerint „a város legmagasabb épülete” – persze valójában számos hasonló, magas, modern épület van, melyek főleg a nemzetközi békefenntartó, megfigyelő, tanácsadó és egyéb szervezeteknek adnak otthont) tetején lévő étterembe felliftezve jól láthatjuk, hogy a legbelebb belváros épületszörnyetegeit megannyi kis „Rózsadomb” övezi. Amikor elsétálunk az egyik „Rózsadomb” aljára, látjuk, hogy a szemét azért ide is felkúszik, nem kímél senkit és semmit.
Ha olyan telhetetlen vagy, hogy nem elégszel meg magával a városképpel mint látnivalóval, akkor a következő nevezetességek megtekintését ajánlhatom még:
1. Flangálj egy kicsit a Teréz anyáról elnevezett korzón! A sétálóutcán a koszovói albánok által (is) tisztelt Teréz anya szobra, ill. a helyi Nemzeti Színház szocreál épületét is láthatjuk innen. A sétálóutca elején pedig az albánok "klasszikus" nemzeti hősének, Szkander bégnek a szobra, aki a mi Hunyadi Jánosunk szövetségese volt a vesztes rigómezei csatában - ők vezették a gyaur kutyákat a törökök ellen. A ’Koszovó’ név egyébként összefügg a ’Rigómező’-vel: ’Kosovo Polje’ szerbül rigómezőt jelent (’kos’: rigó, ha az oroszból jól sejtem, az ’ovo’ a birtokviszonyt fejezi ki: ’rigó mezeje’) – ennek lerövidült változata a ’Kosovo’.
2. Ütközz bele egy fehér kerítésbe! (Nem tudom, pontosan hol, írd be a GPS-be, hogy "Pristina, fehér kerítés"! Talán éppen a Nemzeti Színházzal szemben?) A kerítésen végestelen-végig fotók a háborúban elesett albánokról. Azóta porrá lett fiatalok néznek bizakodóan a jövőbe és a turista szemébe. Szinte csak fiatalok – feltűnő, hogy zömében az idősebbekről is fiatalkori képet tettek ki. Ez lehet itt a központi emlékhely, de a városban elszórva mindenütt szemünkbe ötlik egy-egy, fára vagy villanyoszlopra kitűzött fotó, mellette pár szál virággal.
3. Sétálj el a parlament elé - a koszovói országház egy társasház jellegű épületben rendezte be főhadiszállását, nincs itt flancolás, kéremszépen. A parlament előtti díszburkolatot is érdemes lenne benevezni a Guiness-rekordok könyvébe ’a világ legelhanyagoltabb parlamenti díszburkolata’ címre. Repedések, óriási hiátusok, és ezekből gaz burjánzik. Egy kis zöld a nagy portengerben.
Az biztos, hogy aki a szocialista építészet remekművei között nőtt fel, az itt is otthon fogja érezni magát. Kivéve, hogy - lázadó módon a káoszt éltetve - itt nem olyan szigorú mértani rendben helyezték el a blokkokat, mint ahogy azt szocreál módra megszokhattuk.
Tehát aki nem idegenkedik a fiatalos „Enjoy the chaos” jelszótól, az bátran vágjon neki Pristina utcáinak, és ne csodálkozzon, hogy itt nemcsak Teréz anyáról, hanem Bill Clintonról is neveztek el sugárutat – méghozzá a legnagyobbat!
Van persze még mecset, bazár, és ki tudja még mi, de nekünk sajnos máris rohannunk kell Délnyugat-Koszovó kis ékszerdobozába, Prizrenbe.
