Egy kisebb és két nagyobb lányka a Hajós Alfréd öltözőjében. Nagyon lassan készülődtem, hogy minél többet halljak a beszélgetésükből.
Nagy 1: Ti hisztek a Jézuskában?
Nagy 2 és Kicsi elsunnyogják a választ. A hebegő-habogó, határozatlan szavakból érezhető, hogy hisznek, de úgy gondolják, hogy kicsit ciki ezt már bevallani az ő korukban. Valahol egy nagyon keskeny határvonalon egyensúlyoznak a hit és a nemhit között, mondhatni pengeélen táncolnak, hisznek, hisznek, de már hallottak a másik verzióról is, és kicsit meg is inogtak. Érdekes a kérdésfelvetés olyan szempontból is, hogy nekik ez a kérdés tulajdonképpen azt jelenti: "Hisztek-e abban, hogy karácsonykor a Jézuska hozza az ajándékot?", nem pedig azt, mint egy "felnőttnek", hogy "hisztek-e a Jézuska létezésében?".
Nagy 1 a Kicsihez fordulva: Te hányadikos is vagy?
Kicsi: Negyedikes.
Nagy 1: Akkor neked még nem mondom el.
Kicsi és Nagy 2 egyszerre, hangosan, rémülten, csupakérdőjel-arccal: MIT???
Nagy 1 és Nagy 2 összesúgnak, egyeztetik a diplomatikus választ.(Ez is érdekes, hogy egy pillanat alatt hogy átalakulnak a frontvonalak. Nagy 2 eddig a Kicsivel volt egy csapatban, együtt alkották a "hiszünk a Jézuskában, de nem merjük egyértelműen kimondani" csoportot. De amikor Nagy 1-nek szüksége van egy szövetséges tanácsadóra annak megvitatására, mit mondjanak a Kicsinek, akkor Nagy 2 egy pillanat alatt átkerül a másik csapatba.) Egyeztetik, hogy mi lenne az a válasz, amivel nem taposnak túl nagyot a Kicsi kicsi lelkébe, de amiről az okos Kicsi elhiszi, hogy nem csak azért mondják éppen ezt, hogy ne tapossanak túl nagyot az ő kicsi lelkébe.
Végül Nagy 1 a Kicsinek: Azt, hogy nem a Jézuska díszíti fel a karácsonyfát.
Kicsi 1 megnyugodva és felvilágosultsága újonnan szerzett boldog tudatában kicsit fensőbbségesen: Ja, azt tudom. Anyukámmal szoktuk feldíszíteni.
Nagy 2: Én úgy hiszek a Jézuskában, hogy tudom, hogy anyukám veszi az ajándékot, de a Jézuska meg szerintem segít neki.
Erre a Kicsi is felbátorodik.
Kicsi 1: Amúgy meg ha nem lenne Jézuska, akkor hogy lenne az, hogy kijövünk a szobából, átmegyünk a konyhába, és amikor öt perc múlva visszamegyünk a szobába, már ott vannak az ajándékok a fa alatt, pedig közben senki nem ment vissza a szobába?
A Kicsi lelkesen hadarva még egyszer elismétli a furfangos bizonyítást, amelyet Aquinói Szent Tamás is megirigyelne, és kis gondolkodás után bizonyára fel is venne hatodik istenérvnek. De a hetedik, mindent elsöprő, minden kétséget felszámoló és még a Nagy 1-et is meggyőző istenérvet a végére tartogatta a Kicsi. Egyszer csak előkapja a táskájából a telefonját, és lelkesen felkiált, annak a diadalnak a biztos tudatában, hogy ő még a nagyoknak is tud újdonságot mondani:
Kicsi: Tudtátok, hogy a Jézuskának van e-mail-címe? Írtam neki, és válaszolt!
Mindhárman rávetik magukat a telefonra, és megnézik a Kicsi Jézuskával folytatott levelezését.
Nagy 2 úgy érzi, most már nem ciki bevallani, hogy hisz a Jézuskában, mert a Kicsi két jézuskaérve Nagy 1-et is meggyőzni látszottak.
Nagy 2: Én karácsonykor este mindig kiteszek az asztalra tejet meg csokis kekszet, és reggelre a tej meg van ivv... (itt egy kicsit habozik, hogy hogy is kell ezt helyesen mondani) ... szóval reggelre mindig elfogy valamennyi a tejből és a csokis kekszből is.
A közben megérkezett Közepes Vagány Cinikus (KVC) csaj erre:
KVC: Ja, persze apukád megeszi reggelre!
Hiába, ő nem hallotta a Kicsi jézuskaérveit, így kénytelen a hitetlenség setét mezején kóborolva várni a karácsonyt.
