1.
Nem számolok be a rövid kis erdélyi kirándulásunk alatt megnézett látnivalókról meg a táj szépségeiről, ezeket megtaláljátok az útikönyvekben. Ráadásul látnivalók meg szép táj sokfelé van, de amiért igazán-igazán érdemes Erdélybe menni: meghallgatni hogyan beszélnek ott magyarul azok a kedves emberek. Az én fülem úgy hallotta, hogy az úgynevezett „egyszerű erdélyi emberek” sokkal választékosabban beszélnek, nagyobb szókincset használnak egy-egy hétköznapi beszélgetésben, mint például én, mi, itt, Budapesten, hiszen mi többnyire csak azt mondjuk mindenre, hogy „köcsög vagy” meg hogy „ez durva”, „ez kemény” esetleg azt, hogy „ne legyél már ennyire köcsög”.
Néha egy kicsit úgy éreztük, hogy a „helyi beszélők” próbálnak megfelelni az elvárásainknak, és mintha olyan szavak, kifejezések után kutattak volna, amelyeket feltételezéseik szerint biztosan mi is ismerünk és használunk. Nem tudom, ez mennyit torzított a beszédükön, de még így is rengeteg kifejező és számunkra eddig ismeretlen vagy nem használt fordulattal örvendeztettek meg minket.
2.
Farkaslakán, a Tamási Áron emlékház tőszomszédságában egy kedves néni árulta portékáját. Sebesen vettünk is tőle pálinkát, amit a néni a következő mondásokkal toldott meg (nem tudom hitelesen visszaadni, csak azt az 1-2 fordulatot, amit megjegyeztünk):
- Itt van a szövőszékem a következő házban. Igaz, vasárnap van, de a kedvükért beülök egy kicsit szőni, megmutatom a szövőszéket. Le is fényképezhetnek... (szövés közben:) Ez a szőnyeg itt a szélén kendő mintás, középen puszta ("puszta", azaz sima, minta nélküli), aztán megint kendő mintás… (Majd Krisztiánhoz fordul:) Fiatalember, nem vesz egy ilyen szép zsinóros inget? (Ezen nehéz volt nem nevetni, de sikerült rendesen viselkedni, megőriztük komolyságunkat. Én ki is magyaráztam a néninek, hogy a mai fiatalok már csak a pálinkát veszik, a zsinóros inget nem.) … Nyolc órán keresztül szövök egy ilyen szőnyeget, és 2000 forintért adom. (Erre én mondom neki, hogy szerintem adja egy kicsit drágábban.) … Annak is örvendek, ha ennyiért megveszik, mert tudom, hogy maguknál sincs pénz. (Krisztián, ha már zsinóros inget nem vesz, legalább kikérdezi a nénit, vannak-e állatai. A néni erre már át is vezet bennünket a két lépéssel odébb lévő gazdaságuk kerítéséhez, ott legelésznek a juhok.) … A gyapjukat lenyírjuk, aztán bevisszük Székelyudvarhelyre, ott asszonyok a csap alatt megmossák, mert a birkák nem a paplanyos ágyban alszanak, meg kell mosni.
3.
Fő nyelvi forrásunk, a székelyudvarhelyi panzióban dolgozó lány, akit folyamatosan próbálunk is beszéltetni, szerencsére nem szűkszavú típus. A parkolási mizériáról így nyilatkozik:
Beadtam a pénzt az automatába, de nem adott ki bónt.
Egy hosszú történetben többször is használja a leesett pofa kifejezést. Mi kérdően összenézünk egymással, de nem akarjuk félbeszakítani. Aztán a szövegösszefüggésből rájövünk, hogy ez nem más, mint az izé... Nekünk nincs is szavunk rá. Szóval az antiszmájli, a szomorú figura. Leesett a pofánk, azaz az állunk, hogy milyen jó kis kifejezés ez a leesett pofa, javaslom nektek is használatra. A másik nagy kedvenc kifejezés tőle: lekoppant a szeme. Ezt arra mondja, hogy a bátyja vezetés közben egy pillanatra elaludt.
Miután megszereztem a könyvet, meg befejeztem az iskolát… Erre rá kellett kérdeznünk, mert nem értettük, azt hittük a „könyv” itt az érettségit jelenti. De nem, hanem „jogosítvány”-t. Állítólag a „hajtási”-t is mondják rá.
Az egyik története arról szól, hogy a kutyája örömében felugrott rá, és fellökte. Ezt így fejezi ki: Leütött a kutya. Elképzeltem, amint hátulról bunkósbottal leüti a kutya.
Ugyanez a kutya egy másik történetben mindig olyan rusnyán csinál. Erre is rákérdeztem, hogy akkor tulajdonképpen ugatott meg morgott vagy esetleg bekakilt az a kutya? Ugatott meg morgott.
Amikor kis négy napos kirándulásunk véget ér, így búcsúzik a panziós lány: Mi már nem találkozunk többé. (Hát nagyon téved, mert feltett szándékunk találkozni vele, még hallgatni akarjuk!)
Érdekes egyveleg ennek a lánynak a beszéde, mert néha „pesties” meg „angolos” kiszólásokat is használ, pl: Fullra vagyunk egészen szeptemberig. Ezeket biztos a Pesten lakó nővérétől tanulja.
Nórika mondja a másik panziós lánynak, hogy a kávék egy részét már kifizettük. Mire a csaj: Jó, akkor leszámoljuk.
A pincérlány, amikor össze akarjuk tolni a két asztalt: Összefordítjátok?
A benzinkúton hallgattuk ki: Áramleállás volt.
4.
Nemcsak a szóhasználat érdekes, néha a szórend is:
Faggatom ezt a másik panziós lányt a constanzai nyaralásról, ahonnan éppen most jött vissza: Hideg volt a tenger. Fagytunk meg.
Na meg persze más az egész mondatfűzés meg a beszéd dallama is. Az „és” helyett mindig „s”-t mondanak: S kezd gondolkodni. S kezdi mondani.
Vannak nyelvtani eltérések is, néhányat sikerült ezen a kis nyelvjárásgyűjtő körúton összegyűjteni:
A legfeltűnőbb és leggyönyörűségesebb a régmúlt igeidő használata. Az út a tavon átvezetett volt. Ezt egyébként akkor mondja a panziós lány, amikor a zetelakai víztározóról számol be. Később hozzáteszi, hogy egyébként egy falu van a víztározó alatt, egy falut árasztottak el még régen, nem tudja, pontosan mikor és miért. Gyanús, hogy ez csakis a jó öreg Csau lehetett. Aztán később másoktól azt is halljuk, hogy persze, ezt még Csau idejében csinálták, és akkor az a mondás járta, hogy ha a magyarok nem viselkednek jól, kihúzzák a dugót a víztározóból, és elárasztják egész Székelyuvarhelyet. Keresem az interneten a zetelakai víztározó történetét, de semmi információt nem találok.
Az igekötők használata. Az igekötős „elkezd” ige helyett az igekötő nélküli „kezd” igét használják. Kezdtünk együtt zenélni. Az újonnan megnyitott üzletekre nem azt írják ki, hogy "Megnyitottunk", hanem azt, hogy „Nyitottunk”. Természetesen a képújságot is falom minden reggel, onnan is szívom magamba az érdekességeket (a rádióban sajnos teljesen standard magyarországi magyart beszélnek, nem is értem; mármint értem, de nem értem, miért), innen is van egy igekötő-használati megfigyelésem: tanfolyamokat hirdetnek, és a „beiratkozás” helyett az „iratkozás”-t használják. Iratkozás: hétfőtől péntekig. Iratkozni: a titkárságon.
Egy esetben megfigyeltem a „dupla e-zést”, bár nem tudom, hogy ez esetleg nem csak a pincérlány egyéni nyelvhasználatára volt-e jellemző-e. Ezt kérdezte az egyik pincérlány ugyanis: Sikerült-e választani-e?
Egyszer megfigyeltem a „dupla tárgyesetet”: Eztet vágok. (ez – ezt - eztet)
Feltűnő nyelvhasználati különbség, hogy olyan fiatalok (vagy fiatalos idősebbek), akik itthon biztos tegeznének minket (merthogy mi is fiatalok, ill. fiatalos idősebbek vagyunk), Erdélyben szinte biztos, hogy szemtelenül lemagáznak. De ha tegeznek, akkor is "Jó napot kívánok"-kal és „Viszontlátásrá”-val köszönnek.
5.
S ott volt még László Barbi esete. László Barbi három éves, és háromféleképpen tud rákérdezni az ember identitására. László Barbi az étteremben rohangál fel-alá két lobogó copfjával. Aztán egyszer csak odaperdül hozzám a teraszra.
L.B.: Téged hogy hívnak?
Én: Szilvi. És téged?
L.B. László Barbi.
Én: És hány éves vagy?
L.B. (mutatja, hogy három) De nemsokára hat leszek, s megyek iskolába.
Egy időre be is érte ennyivel, visszament rohangálni. Aztán visszaperdült hozzánk.
L.B.: Te ki vagy?
Nórika: Nóri.
L.B.: Tényleg?
Nórika: Igen.
L. B.: Te ki vagy?
K: Krisztián.
L. B.: Te ki vagy?
Miki: Miki.
L. B.: Az nem lehet!
Miki: Jó, akkor Péter.
L. B.: (hitetlenkedve) Neeeeem! Na, mondd meg a nevedet!
6.
S ott volt még Krisztián esete a szovátai vécésbácsival, akinek a budijában ki volt írva, hogy Piszoár 1 lej, kabin 2 lej.
Vécésbácsi: Vizelés lesz?
K: Igen.
Vécésbácsi: Akkor egy lej… Jöjjön csak vissza! Maga dohányzik?
K: Igen.
Vécésbácsi: Akkor inkább két szál cigaretta.
(Kiszámoltuk utána, hogy jól járt az öreg, mert két szál cigi többe kerül, mint egy lej.)
Vajon ha valaki a kabin felé ódalog, akkor azt kérdezi, hogy Székelés lesz? Majd végül kér négy cigit?
A vécés bácsis eset után minden megállónál elhangzik a kérdés: Vizelés lesz?
Ha pedig éppen nincs a közelben vécé, akkor erre a helyes válasz: Igény az volna rá!
7.
Az Udvarhely és Gyilkos-tó közötti úton folyton jönnek a faszállító (értsd: fa + szállító) teherautók, néha veszélyes helyzetbe is keveredünk a keskeny hegyi utakon. Miután éppen megúszunk egy ilyet:
Nórika: Uh, kár lett volna értünk.
Én: Pedig most legalább lett volna időtök meghalni, mert szabadságon vagytok.
8.
Ezeket a részben csúnyákat pedig a mi fiaink mondták (rögtön látszik, hogy nem az a választékos székely beszéd):
A Király-hágóig végig a seggünkben van egy másik kocsi. (Próbáltam máshogy kifejezni, de akárhogy is gondolkodtam, ennél jobban nem tudom megfogalmazni.)
Erre a sofőrünk: Ez a fasz végig a seggemben volt… (kiszállunk a Király-hágónál) Jaj, de fáj a seggem. Nem csoda, mikor végig a seggemben voltak.
Krisztián nyelve megbokrosodik erre a négy napra, és képtelen a „Sziszi” szót kimondani, mindig „Siszi” lesz belőle. Egyszer, amikor lankad a figyelmem, és nem veszem észre, hogy hiteles fotótéma (lovasszekér) közeledik, Krisztián azt mondja:
- Most nem Siszi, hanem she doesn’t see.
9.
Ha mindez nem lenne elég nyelvi csemege, még egy új színt is megtanultam, aminek úgy örültem, mint a bölcsisek a pirosnak vagy a kéknek. Kivételesen nem a székelyek jóvoltából, hanem a fiúk emlegettél fel, mit szólt L., amikor először meglátta K. új autóját:
- Ilyen stricilila autót vettél???
Amúgy kedvenc beszélő alanyunk, a panziós lány megjegyezte, hogy az ő barátjának pontosan ilyen autója van, még a színe is ilyen. Erre Krisztán oda is súgta nekünk, hogy aháá, stricilila! Erre Kosztolányi biztos azt a rímet írta volna, hogy Szicília.
10.
Akkor most szakadjunk el egy kicsit a nyelvi érdekességektől, és vegyük sorra, mi tűnik fel az autóból bámészkodó utazónak! Sok minden, mivel Székelyudvarhelyig szinte végig lakott településeken át visz az út. Mindenhol sok stoppost látunk, és nem a nálunk megszokott hippis fiatalokat, hanem tisztes öreg néniket, bácsikat is. Nem túl jó a tömegközlekedés, na meg spórolni sem árt, ezért teljesen megszokott a közlekedésnek ez a módja. Feltűnően sokan közlekednek lovasszekérrel, öreg bácsi, fiatalok, családok, nagy szénakazal tetején gyerekek, szállítmányozási céllal vagy ünneplőbe öltözött idős házaspár, biztos a szomszéd faluba hajtanak a rokonokhoz.
Székelyföld elérése előtt, az inkább románok lakta részeken minden falu elején, végén, közepén és a házak kertjeiben is "papírkrisztusok, avagy hasizmos jézusok" állnak: nem a nekünk megszokott, háromdimenziós kőfeszületek, hanem kétdimenziós, papírhatású feszületek. (A múlt héten nagy örömmel fedeztem fel egy ugyanilyet Budapesten, a 2. kerületi görögkatolikus templom mögött megbújva.) A kedvencem az a kert, ahol a kertitörpe- és kertiműanyagbárány-kiállítás mellett találták meg a papírkrisztus méltó helyét. Na, meg a másik, ahol a kertben Mária-szobrot állítottak fel egy vitrinben. (Egy szakértő nyilván megmondaná, hogy az nem is vitrin. De akkor is úgy néz ki. De biztos legalább akkora marhaság vitrint mondani ebben az esetben, mint amikor valaki szekrénynek nézi a gyóntatószéket.)
Székelyföldön is vannak furcsa vallási tárgyak. Illetve voltak, négy éve, a korondi vásárban, de mostanra eltűntek, és csak a népművészeti ruhák meg fazekasáruk maradtak. Négy éve még döbbenten néztük a júdásos harisnyákat, utolsó vacsorás damasztabroszokat, jézus a keresztfános vietnámi papucsokat, szűzmáriás uniszex harisnyákat és melltartókat, betlehemes hógömböket, feltámadásos hűtőmágneseket. Nagy sláger volt még a karkötő: választhattál jézusosat vagy májkeldzsekósat, ugyanabban a stílusban, hiszen dzsekó az isten.
11.
A Gyilkos-tónál hirtelen felbuzdulásból székely rapbandát alapítottunk. Forró csokit ittunk a tóparti vendégházban, ahol a rádióban éppen a "Jó-jó-józsefváros" c. opusz ment. Erre rapelőadást rögtönöztünk az Erdély-útikönyvben található székely népdalokból. Aztán megszületett első önálló számunk is:
"Ha-ha-hargita! Ha-ha-hargita!
Hargitai legények,
ők aztán a kemények,
megisszák a csíki sört,
lenyúzzák a medvebőrt."
