Néni a Mechwart ligeti szökőkútnál mondja a barátnőjének, a másik néninek:

 - Én már fázom, mint az úri kutya. 

A szökőkút körül kisgyerekek rohangálnak ámokfutók módjára. 

Néni 1: Jaj, hát ezek a gyerekek nem félnek, hogy elesnek?

Néni 2: Á, ezek már az atomkor gyermekei, nem félnek semmitől.

Amúgy meg csupa olyan dologról beszélnek, ami nekem túlságosan is ismerős; olyanokról, amikről újabban a baráti körben mi is, tehát csupa öreges témáról: egészségi állapot, mit mondott az orvos, kinek hol fáj, egészséges táplálkozás, kinek van melege, ki fázik, elég meleg-e ez a mellény, muskátlik és egyéb balkonnövények gondozása, növekedése és betegségei, házimunka, mosogatási technikák és praktikák, csekkek befizetése és nyilvántartása, melyik folttisztítót érdemes használni, befőzés, egészséges és finom dzsemek, lekvárok, szörpök, savanyúságok készítése házilag ésatöbbi, ésatöbbi.

Ezzel szemben pár évvel ezelőtt mik voltak a leggyakoribb témák? Hát, ilyesmik: ki mennyire rúgott / szívott be tegnap, ki mire emlékszik / nem emlékszik a tegnap estéből, ki hány pohár mitől szokott mennyire betintázni, másnaposság kúrálásának praktikái (bár kicsit már ez is öreges, régebben nem voltunk másnaposak és kész, vagy nem tűnt fel, mert nem zavart), jó volt-e a zene, kivel milyen vicces eset történt a budiban, ki hányt, ki hogyan vergődött haza, mikor lesz a következő mulatság… És azt is megbeszéltük, hogy addig leszünk fiatalok, amíg még megvan bennünk a vágy, hogy zenés-táncos szórakozóhelyre menjünk.

Bennem már nincs meg rendesen a vágy, de menni fogok, ha beledöglök is, ha járókerettel is kell elvergődnöm odáig, ha a zöldhályogtól már nem látok el a pultig sem. Menni fogok még akkor is, ha már a fogamat sem tudom otthagyni a szórakozóhelyen (feledékenység és/vagy a nagy izgalom miatti szívroham következtében), csak a protézisemet.