Két kis húsz év körüli kéménybélelő szakiparos fiúka járt nálam, Kapás utcai kuckómban. Miután megtárgyaltuk az elméletet, kimásztak a tetőre, hogy felmérjék a terepet. Én a padláson maradtam, és onnan hallom ám, hogy az egyik nagy vígan ezt énekelgeti: „A Kapás utca nem apácazárda...”. Kicsit büszke is voltam magamra, hogy (hacsak nincsenek egyéb mélyreható ismeretei a Kapás utcáról), biztos én voltam rá olyan hatással, hogy a Kapás utca antiapácazárdaként vonult be a tudatába.
