Sziszó világa

 Kivételesen betértem a Frankel Leó utcai kisboltba, ahova egyébként nem nagyon szoktam járni. Lehet, hogy ezentúl néha szándékosan arra fordulok, mert jó volt a hangulat. A huszonéves boltos csaj épp egy létrán állva válogatta a vécépapírokat egy kedves hetvenes öregúrnak, közben folyamatosan beszélt hozzá, és minden ötödik szava a győzőbácsiígy-győzőbácsiúgy volt.

-          De van nem illatosított, hanem sima is, Győző bácsi. Azt sem kéri?

-          Á, nem, köszönöm. Van nekem még otthon. Abból a kekszből nincs már, amiből a múltkor vittem?

-          Az most nincs, de majd lesz. De vannak most ilyen sütemények, Győző bácsi. Vigyen ebből, nagyon finom, Győző bácsi. Ezt szépen felszeleteli, és kész.

-          A mikróban?

-          Nem, nem, Győző bácsi. Csak egy tányérra teszi, és felszeleteli.

-          Jól van, csak vicceltem. És hányra jöttél ma dolgozni?

-          Hatra.

-          Én meg kilenckor keltem.

-          Jaj, Győző bácsi, addigra én már háromszor elfáradtam. 

(Bölcsen hallgattam arról, hogy a szokásosnál 1-2 órával később, azaz délben keltem.)

-          És hány éves vagy?

-          Azt nem mondom meg, Győző bácsi.

-          Na jó, mindenesetre nálam biztos fiatalabb. 

Ezen nagyon kellett nevetnem, így Győző bácsi engem is bevett a társalgásba.

Győző bácsi: Van ott egy étterem a Lánchíd budai hídfőnél. Nem ismeritek? Kajálda. Ez a neve.

Boltos csaj: Biztos nem ez a neve. Biztos van valami rendes neve.

Győző bácsi hosszasan elmagyarázza, hogy pontosan hol van, és hogy tényleg Kajálda a neve.

Én: Én hiszek Győző bácsinak.

Boltos csaj: Én is, csak szeretem cukkolni. Olyan aranyos, amikor magyarázkodik.

Győző bácsi: És ott mellette az egyik házban lakik az az Rtl-es bonviván. Nem jut eszembe a neve. Aki abban az első magyar szappanoperában is játszott.

én. A Szomszédokban?

Győző bácsi: Igen.

Én: Hát, nem tudom, ki az a bonviván a Szomszédokból. Hány éves?

Győző bácsi: Hát, mint te. Olyan harminc.

(Én magamban: Szeretlek, Győző bácsi!)

Én: Na, majd elsétálok arra, megnézem ezt a Kajáldát, meg felcsöngetek a bonvivánhoz, akinek nem jut eszembe a neve.

Győző bácsi: Azt a rendőrt játszotta a Szomszédokban. Én egyébként Győző bácsi vagyok.

én: Én meg Szilvi.

Győző bácsi: Szervusz, Szilvike. (És kezet csókolt, mint előtte a csajnak is, miközben az még a létrán állt.) Egyébként a Kajáldában mindig nagyon sokan vannak. Szerintem azért, mert ott lakik az a bonviván.

én: Haha, hát nem hiszem, hogy pont azért. Biztos jó a konyha. Na, én most megyek.

Győző bácsi: Jó legyél, Szilvike!

én: Rendben, jó leszek. Akkor mégsem csöngetek fel ahhoz a bonvivánhoz.