1.
Apu: - Tavaly nem voltam a tokaji írótáborban, de idén elmegyek.
Művészcimbora: - Na, Vili, miért nem jössz?
Apu (kicsit hangosabban): - Pont azt mondom, hogy idén megyek.
Én: - Süketek beszélgetése.
Apu: - Mi??? Tessék???
2.
A Petőfi Irodalmi Múzeum standjánál csábító ajándéktárgyakat fedeztem fel. Memóriajáték írók gyerekkori fotóival, Szerencsi csoki szintén írók gyerekkori képeivel, teásbögre és könyvjelző írókról készült Sajdik-karikatúrákkal. Bevallom, az egész könyvvásáron ezek a szuvenirek ajzottak fel a leginkább.
Különösen mulatságos Kosztolányi gyerekkori képe: a kis Dezső kockás lányruhában pózol édes kislányos fürtjeivel. Örkényről meg a saját anyja se mondaná meg, hogy fiú. Be is akarom húzni a saját anyámat csőbe.
- Na, kinek a gyerekkori képe lehet ez?
- Biztos fiú, csak meg akarsz szívatni. Bár nem néz ki fiúnak. Nem tudom.
- Örkény.
Erre az eladó néni:
- Igen, ez Örkény még lánykorában.
