Sziszó világa

1. 

Épp fizetek az éjjel-nappaliban, a Margit körúton, amikor teljes eksztázisban odapattan egy néni, és megkérdezi a pénztárosnőtől:

- Ez tényleg az a hagyományos, régi, 70 W-os izzó?

- Igen - feleli a pénztárosnő fásultan.

- Ó, akkor visszamegyek, van ott még két darab, mindet felvásárolom – folytatja lelkesen a néni, nem hagyva lelombozni magát a pénztárosnő fásultságától.

2. 

A négyes-hatos villamoson ott áll egy idősebb férfi, akit kiköpött BKV-ellenőr külsővel vert meg a sors, valamint a munkahelye is rásegített a BKV-egyenruhára hajazó munkásruhával, aminek a hátán "Épker Biztonsági Szolgálat" vagy ilyesmi felirat áll. Bár látom a feliratot, mégis annyira BKV-ellenőrszerű az egész jelenség, hogy előbányászom a táskám mélyéről a jegytömbömet. Közben egy csapat lány és fiú odamutatja a bácsinak a bérletét, aki erre nagyon elkezd nevetni, és mókás történetek tömkelegét adja elő a "mikor és hogyan néztek BKV-ellenőrnek" témakörben. Kár, hogy nem hallom rendesen, vicces lehet, mert a lányok viháncolva nevetnek, pedig nem is jóképű a bácsi.

Mindenkinek megvan a maga keresztje, őt ellenőrnek nézik, engem terhesnek - tanulság: lényeg, hogy nevetgélve görnyedjünk a személyre szabott keresztünk alatt.

3. 

Két néni a négyes-hatoson, akik szerintem az unokaöccsükről beszéltek vagy mindenképpen valami olyan férfiemberről, akit mindketten mindenképpen mindörökkön-örökké táplálni akarnak. Lehet, hogy amúgy utálja egymást a két nagynéni, de ez a közös cél még mindig összetartja őket. Az egyik méltatlankodva sorolja, hogy a célszemély mi mindent nem szeret, hogy ezt sem eszi meg, meg azt sem eszi meg, a múltkor azt a jó kis marhapörköltet is otthagyta a tányéron. Mire a másik:

- De hát akkor mit eszik?

- Krumplistésztát evett a múltkor.

- Jaj, az a pocsék krumplistészta!!! – feleli Néni 2. a legteljesebb felháborodás hangján.

4. 

Miután Ázsia-szerte kedves és kevésbé kedves helyiek tömkelegétől kaptam útbaigazítást, Budapesten visszaállt a régi rend, és mindenki tőlem akart útbaigazítást kapni (szinte rögtön hazaérkezésem után Budapest-térképet előkapva magyaráztam el a néninek, hol is van pontosan a Hold utca, mert a Bajcsy hatker felé nyíló oldalán kolbászolt elveszetten, mint én Kualában és Lumpurban). Két útbaigazítandó néninek is azt mondtam, hogy „tetszik”. Be tetszik kanyarodni ott jobbra… Amint kimondom, rögtön bevillan, hogy lehet, hogy nagyon utálják a tetszikezést, mert az azt jelenti, hogy öreg néninek néznek ki. Mint ahogy én még a mai napig jobban örülök, ha letegeznek, mert akkor még fiatalnak nézek ki, ha magáznak, akkor meg már középkorúnak.

 Pár napon belül meg is kaptam a nénik letetszikezéséért járó méltó büntetésemet. Karácsonyi ajándékok után kajtattam egy bevásárlóközpontban, két húsz év körüli leányzó osztogatott ott valami szórólapokat. Egy őszes halántékú, de még csak negyvenpár éves férfi kért tőlük útbaigazítást, a lányok nagyon kedvesen válaszoltak, de sajnos letetszikezték szegény mégegészfiatal-tökjóltartjamagát Őszes Halántékot. Gondoltam, ha már ilyen kedvesek és jól informáltak, én is tőlük érdeklődöm. Majdnem azzal kezdtem, hogy "Lányok, engem le ne tetszikezzetek, de mondjátok meg, merre van a mozi!" Aztán csak simán megkérdezem, merre van a mozi, mert teljesen valószerűtlen, hogy engem is letetszikezzenek. De megtörténik az elképzelhetetlen, a kimondhatatlan, az elgondolhatatlan. A kislány így kezdi mondandóját: „Ott fel tetszik menni a lépcsőn…” Ilyen esetek után igazán szívderítő, hogy este az ivóhelyen a húsz éves pultosok igen, igen, még mindig tegeznek. Biztos a félhomály vagy a kocsmahangulat teszi. Ha másért nem, ezért még eljárok a kocsmába.